Csilla origami dekoráció

                                                 Szia!

A Kacor király c. mesét itt el is olvashatod és holnap jönnek a szereplők.

Először a cicával kezdek.

                                           Kacor király

Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, s annak volt egy
macskája. Ez a macska olyan kajtár, olyan falánk volt, hogy
minden fazékba, minden lábasba beleütötte az orrát. A szegény
asszony megelégelte a macska nyalánkságát, s egyszer, mikor a
macska a tejeslábast egészen kiürítette, fogta a seprűt, jól megverte,
s mondta neki:
– Kitakarodj a házamból, fel is út, le is út, többet ide be ne
tedd a lábadat!
No, szegény macska mehetett világgá. Elindult nagy
búsan, kiment a faluból, bódorgott erre-arra, mindenfelé, aztán
egy hídhoz ért, ott leült, s dorombolt magában nagy búsan.
Amint ott üldögélne, látja, hogy ott üldögél egy róka is. Szépen
odasettenkedik, s elkezd a róka farkával játszani. Megijed a
róka, visszafordul, nézi a macskát, nem tudja elgondolni, mi az
isten teremtése lehet, ilyen állatot még nem látott. Visszahőköl
egy kicsit, de vissza a macska is, mert még ő sem látott rókát
világon való életében. Mind a kettő megijedt a másiktól.
No, hanem mégis a róka szólalt meg először. Kérdi a
macskától nagy szepegve:
– Ki légyen az úr?
„Ahá! – gondolja magában a macska. – Úgy látszik, fél
tőlem.”
Mindjárt nekibátorodott, s mondotta is nagy büszkén:
– Mit, hát te nem ismersz engem? Tudd meg, hogy én
Kacor király vagyok. Nincs az az állat, aki ne félne éntőlem.
– Ejnye, ejnye – mondotta a róka –, igazán szégyellem,
hogy még a híredet sem hallottam. 
Egyszeribe meghívta nagy tisztelettel Kacor királyt: legyen
szerencséje, látogassa meg az ő szegény házánál, lesz tyúkhús,
récehús, lúdhús vacsorára, s minden, ami kitelik tőle.
– Jól van – mondotta Kacor király –, hát elmegyek veled.
Elmennek a róka házába, de bezzeg a róka sürgött-forgott,
felvetette a konyhát, sütött mindenféle pompás pecsenyét,
kínálta Kacor királyt:
– Egyék felséged, egyék, ne éhezzék, mint otthon.
Mikor aztán az ebédnek vége volt, ágyat vetett Kacor
királynak, puha ágyat, s Kacor király meghagyta, hogy csend
legyen a háznál, nehogy valaki megháborítsa az ő nyugodalmában.
Kiment a róka a háza elé, ott járt fel s alá, vigyázott,
nehogy valaki bemenjen, de még a háza felé se közelítsen.
Egyszer jön arra egy nyúl, s a róka már messziről rákiáltott:

– Szaladj innét, te szerencsétlen, nem tudod, hogy nálam
alszik Kacor király? Ha felébreszted, vége az életednek!
Hiszen egyéb sem kellett a nyúlnak, uccu neki, szaladt
árkon-bokron által, mintha szemét vették volna. Amint szaladt,
szembejő vele egy medve, s kérdi:
– Hát te hova szaladsz, talán bizony a kopók kergetnek?
– Jaj, ne is kérdezze, medve bátyámuram! A róka koma
háza előtt jöttem el, s azt mondta róka koma, hogy szaladjak,
mert Kacor király van nála szálláson, s ha felébresztem, vége az
életemnek.
– Hm, hm – mondja a medve –, na hallod-e, öcsém, sok
országot s világot bejártam, de Kacor királynak még a színét
sem láttam, de még a hírét sem hallottam. No, csak azért is
meglátogatom róka komát, hadd lám, ki az a Kacor király! 
Elmegy a medve róka komához, s hát róka koma még
mindig ott jár-kel a háza előtt, s amint meglátja a medvét, kiált
neki:
– Jaj, lelkem medve komám, ne jöjjön erre, mert ha Kacor
királyt felébreszti, vége az életének, vége az enyimnek is!
De bezzeg megijedt a medve is, megfordult, s futott
keresztül az erdőn, mintha szemét vették volna, meg sem állott,
míg a nyulat utol nem érte. Hát mire odaért, ott voltak a nyúl
körül mindenféle állatok, szárnyasok és szárnyatlanok. A nyúl
beszélt nekik Kacor királyról, s az állatok rémüldöztek.
– Jaj, Istenem, mi lesz velünk, ha Kacor király felébred, s
elindul az erdőben?!
Volt ott mindenféle állat: farkas, szarvas, őz, varjú, sas,
holló, s mind szörnyen meg voltak ijedve, nem tudták, hogy mit
csináljanak. Azt mondta egyszer a nyúl:
– Mondok én valamit. Álljunk össze, ahányan vagyunk,
csináljunk nagy vacsorát, s hívjuk meg Kacor királyt; ha róka
komához eljött vacsorára, eljön mihozzánk is.
– Biz az jó lesz – mondotta a varjú –, én, ha megbíztok
bennem, elmegyek róka komához, s meghívom Kacor király
őfelségét.
Bezzeg hogy megbízták, hogyne bízták volna, hadd
menjen a varjú. Elmegy a varjú róka komához, köszön illendő-
képen, mondja, hogy mi jóban jár.
– Jól van – mondja róka koma –, mindjárt bemegyek, megnézem,
hogy felébredt-e, s elé mondom a kívánságotokat.
Bemegy róka koma, s hát éppen akkor dörzsöli a szemét
Kacor király, nagyokat nyújtózkodik, hogy ropog belé a csontja.
– No, mi hír, barátom? – kérdi Kacor király. 
– Felséges királyom – mondja róka koma –, itt van egy
varjú. Minden rendű és rangbéli állatok küldték ide, hogy meghívják
felségedet vacsorára.
Kacor király megpödörte bajuszát, s mondta róka
komának:
– Jól van, mehetsz. Mondd a varjúnak, hogy elmegyek.
Visszarepül a varjú nagy örömmel a többi állathoz, s jelenti
Kacor király üzenetét. Hej, uram teremtőm, egyszeribe nagy
tüzet raknak az erdő közepén! A medve hozott ökörhúst, a
farkas lóhúst, a sas mindenféle apró madarat; a nyúl felcsapott
szakácsnénak, forgatta a nyársat, sütötte a drága pecsenyéket; a
többiek körülállták a tüzet, úgy várták Kacor király őfelségét.
Aközben Kacor király is nekikészülődött, jó hegyesre
kipödörte a bajuszát, s elindult róka komával a vendégségbe.
Elejükbe jött a varjú, s úgy mutatta az utat, de a világ minden
kincséért sem mert volna leszállni a földre, hanem repült egyik
fa tetejéről a másikra, s úgy károgta:
– Erre, erre!
Egyszer meglátják Kacor királyt, amint jő róka komával.
Hát, uram teremtőm, ahány állat ott volt, mindannyinak inába
szállt a bátorsága!
– Jaj, jaj – kiabált a nyúl –, ott jő Kacor király, még felszúr a
bajuszára!
– Szaladjon, ki merre tud! – kiáltott a medve, s azzal
nekiiramodtak, szaladtak, ahányan voltak, annyifelé.
Hogyha azok a bolond állatok el nem szaladtak volna, az
én mesém is tovább tartott volna.